Tegnap elmentem a szupermarketbe, mint mindig. Nem terveztem semmi különöset — csak egy kolbászt akartam venni, hogy készítsek pár szendvicset. Semmi extra, semmi különös. Hazamentem, vágtam néhány szeletet, ettem egy kicsit, majd a maradékot betettem a hűtőbe. Minden teljesen normálisnak tűnt. 🤔
Másnap reggel korán keltem, hogy reggelit készítsek. Kivettem ugyanazt a kolbászt, a vágódeszkára tettem, és elkezdtem szeletelni. Az első vágásnál azonban valami furcsát éreztem — a kés megakadt, mintha valami kemény dolog lenne benne. Azt hittem, talán megfagyott. De amikor újra próbáltam, a penge teljesen elakadt. Közelebb hajoltam, és megláttam valami csillogót a kolbász belsejében. 😱
Először azt gondoltam, hogy egy darab fém, talán a gyártás során került bele. Óvatosan vágtam tovább, hogy kiszabadítsam. Néhány másodperc múlva egy apró, téglalap alakú tárgy csúszott ki belőle — egy USB pendrive. Teljesen hétköznapi, ezüst színű, egy alig látható logóval. 😨
Megdermedtem. A gyomrom összeszorult — előző este már ettem ebből a kolbászból! Elrohantam, kezet mostam többször is, de a kíváncsiság lassan felülkerekedett a félelmen. Ki tenne egy USB-t egy élelmiszerbe? És miért?
Leültem a számítógéphez. Egy pillanatig haboztam. Minden bennem azt súgta, hogy ne tegyem, de nem tudtam ellenállni. Bedugtam a pendrive-ot. A képernyőn azonnal megjelent a meghajtó neve: **OPEN_ME**. Benne csak egyetlen mappa volt, ugyanazzal a névvel: **OPEN ME**. Kattintottam. A szívem hevesen vert.
A mappában csupán egyetlen fájl volt: egy fotó. Nem volt mellette sem videó, sem dokumentum — csak ez az egy kép. Megnyitottam. Egy férfi ült egy gyengén megvilágított szobában, és közvetlenül a kamerába nézett, miközben mosolygott. De ez nem volt barátságos mosoly — inkább tudatos. Mintha tudta volna, hogy egyszer majd én fogom látni ezt a képet. 😨
A háttérben fehér csempéket láttam — mint egy húsfeldolgozó üzemben. Az asztalon mellette egy kolbász hevert — pontosan ugyanolyan, mint amit én vettem. Megborzongtam.
Kihúztam az USB-t a gépből és a földre dobtam. A szívem majdnem kiugrott a helyéről. A fekete monitorban csak a saját arcom tükröződött. Mi volt ez az egész?
Pár percig próbáltam ésszerű magyarázatot találni. Talán egy beteg tréfáról volt szó, egy furcsa reklámkampányról vagy technikai hibáról. De a félelem nem múlt el. Egy papírzsebkendővel felemeltem az eszközt, és észrevettem valamit a szélén: apró gravírozás, alig olvashatóan: **„LOT 214 / NE EDD MEG”**.
Ekkor elszorult a torkom. Felhívtam a szupermarketet. Az üzletvezető eleinte kedvesen beszélt, de amikor elmondtam, mit találtam, a hangja hirtelen megváltozott. Halkabban szólt: *„Kérem, hozza be azonnal… és ne mondja el senkinek.”*
Megpróbáltam megkérdezni, hogy más is jelentett-e hasonlót, de letette.
Autóba ültem és elindultam. Az utcák üresek voltak, az ég szürke és nehéz. Úgy éreztem, mintha valami veszélyes dolgot cipelnék magammal. Amikor odaértem, két öltönyös férfi állt a bejáratnál. Nem néztek ki alkalmazottnak. Az egyik odalépett hozzám és nyugodt hangon megszólalt:
— Maga találta meg az eszközt?
A hangja túlságosan is higgadt volt.
— Kik maguk? — kérdeztem.
Halványan elmosolyodott és kinyújtotta a kezét.
— Azért jöttünk, hogy elvigyük. Nem kellett volna megnyitnia.
Ekkor vettem észre a fülében az apró fülhallgatót.
A pánik elöntött. Hátráltam, motyogtam valamit, hogy *otthon hagytam*, és rohantam vissza az autóhoz. Nem követtek, de a visszapillantó tükörben láttam, hogy még mindig engem néznek. A kezeim remegtek a kormányon.
Amikor hazaértem, elrejtettem az USB-t a fal egyik meglazult panelje mögé. A földre ültem, próbáltam lassan lélegezni. Ekkor megcsörrent a telefonom — egy üzenet ismeretlen számról:
**„Törölje, amit látott.”**
Soha senkinek nem meséltem el — sem a rendőrségnek, sem a barátaimnak. De néha, éjszaka, amikor kinyitom a hűtőt, még mindig látom azt a félbevágott kolbászt a fóliába csomagolva. Ártalmatlannak tűnik. Teljesen hétköznapinak. De nem tudom kidobni.
Mert legbelül tudom, hogy ez nem volt véletlen. És néha, amikor a ház teljesen csendes, hallani vélek egy halk *kattintást* a fal mögül — mintha az USB újra magától elindult volna. 😰💻🧊🕵️♂️🫣🔪📸🥶
