Valami rózsaszín szivárgott ki a falból… és amit felfedeztem, azóta is kísért 😱
Egy teljesen átlagos reggelnek indult. Felkeltem, belebújtam a papucsomba, és álmosan elindultam a konyhába, hogy megfőzzem a kávémat. De ahogy beléptem, megdermedtem. A látvány, ami fogadott, szokatlan és ijesztő volt.
A konyha és a nappali találkozásánál, a fal alsó sarkában egy rózsaszínes, nyúlós anyag szivárgott ki egy hajszálvékony repedésből. Fényes volt, kissé nyálkásnak tűnt, és valahogy… természetellenesen élt. Közelebb hajoltam, hogy jobban megnézzem. Enyhe, dohos szag csapta meg az orromat.
Mivel albérletben lakom, azonnal felhívtam a főbérlőt. Meglepően gyorsan felvette, és azt mondta, fél órán belül jön. Ez már önmagában furcsa volt – máskor napokat kellett várnom rá.
Ahogy megérkezett, ránézett a falra, majd megvonta a vállát.
– Semmi különös – mondta közömbösen. – Régi szigetelőhab, biztos valahol elvált belülről.
Felvett egy kesztyűt, elővett egy zsebkendőt, és letörölte az anyag egy részét. Ezután, minden további nélkül, megfordult, és távozott.
De a viselkedése… valami nem stimmelt. Kapkodott, került minden kérdést, a tekintete nyugtalan volt. Olyan volt, mintha menekülne valami elől. Éreztem, hogy hazudik. Hogy nem akarja, hogy én többet tudjak.
Ez az érzés egész nap nem hagyott nyugodni.
Este, mikor minden elcsendesedett, elővettem egy zseblámpát, gumikesztyűt és egy kis kést. Odamentem a falhoz, és óvatosan közel hajoltam. A repedésben még mindig ott volt a rózsaszín anyag, mintha kissé vastagodott volna. Ekkor enyhe, de kellemetlen szag áradt ki a résből.
Megvilágítottam belülről, majd lassan, nagyon óvatosan megkapartam a repedést a késsel. És akkor… valami megmozdult odabent.
A lélegzetem elakadt. A szívem vadul kalapált. Hátraugrottam, de a kíváncsiság erősebb volt a félelemnél. Rávettem magam, hogy lefotózzam, amit láttam, és átküldtem egy biológus ismerősömnek. Csak annyit írtam: « Van tipped, mi ez? »
Pár órával később visszahívott. A hangja feszült volt.
– Ez nagy valószínűséggel egy gombatelepet alkotó micéliumhálózat – mondta. – De az is lehet, hogy rovarok, például molylepkék vagy darazsak lárvái. Akármi is az, hosszú ideje élhet ott bent.
Elmagyarázta, hogy hasonló dolgok nedves, rosszul szellőző helyeken fordulnak elő, gyakran meleg lakásokban vagy trópusi környezetben. Ha nem kezelik, ezek a szerves telepek veszélyt jelenthetnek – a gombaspórák például komoly légzőszervi problémákat okozhatnak.
Ezt hallva egy percig sem hezitáltam. Fogtam egy sporttáskát, bepakoltam a legszükségesebbeket, és elhagytam a lakást. Később próbáltam elérni a főbérlőt, de nem válaszolt sem a hívásaimra, sem az üzeneteimre.
Másnap reggel visszamentem még néhány holmiért. A falhoz nem közelítettem, de oldalról is láttam, hogy az anyag elsötétedett. A repedés körül apró fekete pöttyök jelentek meg – akár penész is lehetett.
Nem akartam tudni többet. Csak el akartam jönni onnan.
Otthon, biztonságban, elkezdtem utánajárni a neten. Találtam néhány esetleírást, ahol hasonló szivárgás mögött különleges penészgombák vagy élősködő rovarfészkek rejtőztek. De voltak ijesztőbb történetek is.
Egyes régi épületek falában, vakolat alatt, állati maradványokat találtak. És voltak olyan rémtörténetek is, ahol emberi csontokra bukkantak. Elhagyott, elfeledett múlt, eltemetve a téglák között.
Akkor értettem meg: lehet, hogy amit én láttam, nem csak egy biológiai telep volt. Lehet, hogy valamit akartak elfedni. Talán a főbérlő is tudott róla. Talán más is látta már korábban.
Azóta sem tudtam visszamenni a lakásba.
És a főbérlő? Azóta sem jelentkezett.
De az emlék megmaradt. A rózsaszínes anyag. A mozgás. A szag. Az érzés, hogy valami leselkedik a fal túloldalán. Valami, amit soha nem lett volna szabad észrevennem…
