Anna ritkán látogatta meg néhai férje, Michael sírját. De azon a napon valami megmagyarázhatatlan érzés vezette oda — talán egy álom, talán egy furcsa szorítás a mellkasában. Ahogy a sírhoz közeledett, meglátott egy elegánsan öltözött nőt, aki csendben állt, és gondosan virágokat helyezett el. A nő nem sírt. Csak mély szomorúsággal nézte a sírkövet, gyengéden megérintve Michael nevét.
Anna habozott, de közelebb lépett.
– Elnézést – kérdezte udvariasan –, ismerte Michaelt?
A nő lassan megfordult. Arca sápadt és fáradt volt.
– Igen – mondta halkan. – Elena vagyok… a felesége.
Anna megdermedt.
– Hogy értette ezt? A felesége?
– Nyolc évig voltunk házasok. Csak nemrég tudtam meg, hogy meghalt. Sokat utazott a munkája miatt… most már értem, hogy volt egy másik élete is. Te annak a része voltál.
Anna úgy érezte, mintha alatta omlana össze a világ. A férfi, akiben vakon bízott — a szerető, odaadó férje — kettős életet élt.
Két nő állt csendben ugyanannál a sírnál, idegenként, de ugyanannak az árulásnak áldozataként.
Szó nélkül távoztak. Aznap Anna nemcsak Michaelt veszítette el. Elveszítette a hitét a szerelemben, az igazságban — mindenben, amit valósnak hitt.
